A kiállítás 2024. 10. 04 - 11. 03. között látogatható.

A textil és a kárpit titokzatossága okán mindig is a varázslatos művészeti ágak közé sorolódott, és misztikumát talán nem is lehet patinásabban kifejezni, mint az ünnep gondolatával.

 A néző számára talán felfoghatatlan, hogyan lehet az elképzelt csodát úgy megőrizni, hogy az elképzeléstől a megvalósításig néha több, mint egy év is eltelik.

Valaki egyszer úgy fogalmazott, hogy a kárpit a nehézfegyverzet műfaja, hónapokig, esetenként évekig tartó munkával, különleges anyagokból, egyedi technikával készül.

Mindezek mellett és ellenére választottam ezt a magányos, szinte „kolostori munkát” igénylő varázslatos világot, ami évtizedek óta az életem része.

Munka közben oly sokszor eszembe jutnak a középkori kolostorok magányába kódexeket másoló szerzetesek.

A mi kiállítás koncepciója az volt, betekintést engedni – a teljesség igénye nélkül – ebbe a különös világba, bemutatni a kárpitkészítés folyamatát – képekben, 21 olyan képet, ami ebben az időszakban készült.

A tárlat anyagát ugyanis az elmúlt – több, mint negyedszázad – munkáiból válogatottam – van közöttük 1990-ben szőtt kárpit is.

A kiállítás „Az Út” címet kapta, mely a kárpitok és festett kartonok közreműködésével, bemutatja azt a különleges, magányos, olykor küzdelmes, de magam választotta utat, amelyet eddig bejártam.

A képek fontos dolgokról szólnak, mint szeretet, emlékezés, fájdalom, tisztelet, hűség.

Érzések, melyek tetteket ébresztenek, amelyek jellemformáló hatásúak.

Egy-egy kép, egy emberi sorsmetafora.

Emlékeztető, amely elmúló jelleggel őriz egy sorsot és megújuló erővel képes emlékeztetni bárkit most és mindig a fájdalom és a szenvedés jelenlétére.

A kiállítás minden esetben egy csodálatos Ünnep számomra.

Ha végig nézik a tárlat képeit, bízom benne, hogy a képekbe szőtt érzéseimben felfedezik saját létük, lelkük rezdüléseit.

A veszteségeink okozta fájdalmat, belenyugvást a megváltoztathatatlanba, a magány különös érzését, a vágyak és illúziók semmivé válását, vagy a „Trisztán és Izolda” örök, időtlen szerelmi történetének szenvedélyes akarását.

…befejezésül álljon itt egy számomra nagyon megható vendégkönyvi bejegyzés:

„…minden egyes kép megérintette a lelkünket, a szívünk mélyéig megteltünk szeretettel, gyönyörrel.

Ahogy végig néztük a tárlat képeit, kezünk önkéntelenül összefonódott, szemünkbe könny szökött ennyi érzékenység láttán.

 

Gyetván Magdolna