Megtekinthető 2024. március 19-től április 24-ig.
Visszaemlékezések
A zsidók Nyíregyházán 1840-1944 című időszaki kiállítás
A Kállay Gyűjtemény a holokauszt 80. évfordulójára „A zsidók Nyíregyházán 1840-1944” címmel egy időszaki kiállítást készít, amely 2024. március 19-én nyitja meg a kapuit. A nyíregyházi zsidóságnak emléket állító tárlat nemcsak a holokauszttal kapcsolatos történeti dokumentumokat kívánja bemutatni, hanem az 1840 és 1944 közötti időszak zsidó tárgyi emlékeit, a fennmaradt dokumentumokat, fotókat, valamint képeket. Megismerhetjük az azóta eltűnt Szarvas utcai Status quo zsinagógát és a jeles főrabbit, Bernstein Bélát, ahogyan az ortodox irányzat ma is látható templomát és annak rabbiját, Németi Sándort. Ezeken kívül a tárgyi emlékek segítségével képet kapunk a nyíregyházi zsidó kereskedők és iparosok életéről, valamint betekintünk a zsidóság vallásos életébe.
A zsidók megtelepedése szempontjából vármegyénk, évszázadokig csaknem érintetlen területnek számított. A 18. század közepéig a zsidók lélekszáma a vármegyében nem volt számottevő: Szabolcsban 1746-ban 60 családot számoltak össze. A vármegyében a betelepedés első nagyobb hulláma az 1750-1790-es évek közötti időszakra esik. A betelepedések második szakasza az 1785-1840-es évek közötti időszak: az ekkor érkezők Galíciából jöttek a vármegyébe, ezért őket „lengyel zsidóknak” nevezték. A 19. század közepére Szabolcsban, 10 661 fő volt a lélekszámuk. A korabeli Szabolcs megyében 28 községben haladta meg a zsidók száma a százat.
Szabolcsban a legrégebbi hitközség a nagykállói. Itt született Taub Eizik Izsák 1751-ben, aki 1781-ben a megye főrabbija lett és csodarabbiként vonult be a zsidó történelembe. Sírja ma jeles zarándokhely.
A 20. század elején, a teljes polgári és vallási egyenjogúságuk birtokában befolyásuk a megye gazdasági életére jelentősen megnőtt. Jelen voltak a helyi önkormányzatokban, ahol sokszor az ő érvelésükre, racionális magatartásukra volt szükség ahhoz, hogy a konzervatív gondolkodást meghaladják. A zsidók is integrációja előre haladt. Az értelmiségi körök, civil szerveződések, társaságok befogadták a zsidó családokat, akik igyekeztek hűségüket, elkötelezettségüket bizonyítani hazájuk iránt.
Az 1920-as évekig csak ritkán került sor antiszemita megnyilvánulásokra. Ezek közül a legsúlyosabb esetek az úgynevezett vérvádak, amelyek közül kiemelkedik az 1882-es tiszaeszlári per, amikor Solymosi Eszter cselédlány rituális meggyilkolásával vádolták meg a helyi zsidókat.
A zsidók Nyíregyházára történő betelepülése a város, fejlődési sajátosságaiból adódóan más, mint a történelmi vármegyéké. A lélekszám nem az ismert betelepedési hullámokkal arányosan emelkedik, hanem igazodik a település gazdasági, közigazgatási központtá történő emelkedéséhez, fejlődéséhez. Miközben Szabolcs vármegye más településén már jelentős számú zsidó élt, Nyíregyházán, - mert a törvény a városokban való megtelepedésüket 1840-ig tiltotta, nem voltak jelen, gazdasági kapcsolatokat azonban ápoltak.
Létrehozták hitközségüket és a hitélethez szükséges intézményeket, így 1843-ban megvásárolták a temető területét, melyet majd száz év múlva kibővítettek. A hitközség 1865-ben önálló lett, függetlenedett a nagykállói anyahitközségtől. Megalakult a Chevra Kadisa, a Szentegylet. A közösségben belül az 1868-1869-es Országos Zsidó Kongresszus után belső küzdelmek zajlottak, a hitközség irányvonaláról vitáztak, ennek eredményeként 1904-ben az addig egységes hitközségből kiváltak az ortodoxok. Így létrejött az ortodox és a status quo hitközség. Mindkét közösség bővítette és működtette saját intézményrendszerét, bár a Szentegylet közös maradt, 1930-ig, az iskolát pedig 1944-ig közösen tartották fenn.
