(mérnök, restaurátor, festőművész) Székesfehérváron született, itt is érettségizett. A második világháború kellős közepén végezte el az Iparművészeti Főiskolát, díszítő- festő szakon.
A világháború befejezése után Nyíregyházára költözött. A Nyírvíz Szabályozó Társulatnál helyezkedett el. Először rajzoló volt, majd 1948-ban mérnöki végzettséget szerzett. A vízgazdálkodási társulat igazgatójaként vonult nyugdíjba. Aktív évei alatt a festészet jelentette számára a pihenést, igazán azonban csak nyugdíjasként tudott sok időt szentelni kedvenc foglalatosságának, a festészetnek, illetve régi festmények rendbehozatalának. Szerette az irodalmat és a zenét, kiválóan hegedült, sőt könyvkötéssel is foglalkozott. Több, mint ötven középiskolai tablót tervezett és fotózott.
Felesége, Antonyák Éva is művész volt, festő és textiltervező. Nyíregyházán több irodát és szórakozóhelyet is berendeztek a régi belvárosról festett képeikkel.
Az életműve körülbelül 800 kép, aminek a nagy részét eladta. A megmaradt képek családja birtokában vannak, illetve a Vízügyi Múzeum gyűjteményét gazdagítják.
A kiállításban a festményeken kívül, személyes tárgyai is láthatók. Valamint egy rövid videófelvétel, amelyben saját életpályájáról beszél.